A várakozásoknak megfelelően Boris Johnson volt brit külügyminisztert, London egykori polgármesterét választották a kormányzó brit Konzervatív Párt új vezetőjévé a távozó Theresa May miniszterelnök utódjaként. Johnson szerdán átveszi Maytől a kormányfői tisztséget is.
Johnson hivatali utódjával, Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszterrel versengett a pártvezetői posztért. Kedden bejelentett győzelme – tekintettel arra, hogy a Konzervatív Párt kormányon van – a brit parlamentarizmus konvenciói alapján a miniszterelnöki tisztség elnyerését is jelenti.
A két jelölt közül a Konzervatív Párt csaknem 160 ezer tagja választotta meg az új vezetőt postai szavazással. A szavazási folyamat hétfő este zárult le, az eredményt kedden, közép-európai idő szerint kora délután jelentette be a londoni Queen Elizabeth II konferenciaközpontban a vezetőválasztás szervezéséért felelős tory frakciótestület, az 1922 Bizottság.
A testület ismertetése szerint Hunt csaknem 47 ezer, Johnson több mint 92 ezer szavazatot kapott.
A részvételi arány a szavazáson 87,4 százalékos volt. Theresa May már gratulált utódjának a BBC szerint. A bejelentés után Johnson beszédet tartott, amelyben kitűzte főbb céljait: ezek között Corbyn legyőzése ugyanúgy ott van, mint a Brexit végrehajtása. Bővebben itt írtunk a beszédéről.
Lemondási hullám indult meg
Több brit kormánytag már az eredmény napvilágra kerülése után bejelentette: lemond miniszteri tisztségéről.
Philip Hammond pénzügyminiszter is köztük van, ő már szerdán benyújtja lemondását Theresa Maynek,
még mielőtt May hivatalosan bejelentené saját lemondását II. Erzsébet királynőnek.
Hammond, aki a Konzervatív Párton belül a megállapodás nélküli Brexitet határozottan ellenző frakciócsoport rendkívül befolyásos és tekintélyes frontembere, a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában jelentette be ezt a szándékát. Döntését azzal indokolta, hogy tudomása szerint Johnson elvárja majdani kormányának tagjaitól a megállapodás nélküli, rendezetlen Brexit lehetőségének elfogadását, márpedig ő ehhez soha nem adná a nevét.
Hammond a minap egy alsóházi vitában kijelentette, hogy a pénzügyminisztérium számításai szerint a brit EU-tagság rendezetlen megszűnése 90 milliárd fonttal (33 ezer milliárd forint) növelné a brit államháztartás tőkepiaci finanszírozási igényét, vagyis a kormánynak ennyi hitelt kellene felvennie a piacról a megállapodás nélküli Brexit gazdasági következményeinek elhárítására.